Németország adószakértői tanácsa 1,5%-kal csökkentette a következő öt évre szóló adóbevételi előrejelzését, ami nehezítheti a már így is kihívásokkal teli jövő évi költségvetési tárgyalásokat.
Különleges támogatási rendszert vezetett be Berlin a német ipar kibocsátáscsökkentésének előmozdítására. Az egyelőre 23 milliárd eurós, később bővítendő kerettel rendelkező úttörő támogatási program célja a nagy ipari üvegházhatásúgáz-kibocsátók dekarbonizációs beruházásainak finanszírozása egy speciális aukciós rendszeren keresztül. Az eszköz kidolgozásával a német kormánynak nem csak a klímavédelem szolgálata volt a célja, hanem az amerikai inflációcsökkentési törvényre is választ adva a versenyképesség növelése is.
A Volkswagen - amely az ID elektromos autócsaládját a jövője kulcselemének tekintette - elismerte hogy a lassuló tisztán elektromos járműeladások mellett szükség van több plug-in hibrid modellre is. - jelentette az Autonews.
A német TextilWirtschaft című magazin értesülései szerint a híres Esprit divatcég még a mai napon öncsőd eljárást fog kezdeményezni a düsseldorfi helyi bíróságon - számolt be Bild.
A német Allianz biztosítóóriás a vártnál jobban, 22%-kal növelte nettó nyereségét az első negyedévben, amihez a leginkább a vagyon- és balesetbiztosítási üzletág erősödése járult hozzá. A társaság részvényárfolyama ennek ellenére eddig 1,9%-os eséssel reagált a gyorsjelentésre.
Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben, 29%-kal növelte első negyedéves nettó nyereségét a német Commerzbank, így az elmúlt évtized legerősebb negyedéves eredményét sikerült elérnie, és megemelte az egész évre vonatkozó nettó kamatbevétel kilátásait is.
Németország, az EU legnagyobb gazdasága adókedvezményeket és jóléti reformok bevezetésének lehetőségét vizsgálja, hogy hosszú munkaidőt vállaljanak a dolgozók. A javasolt „növekedési terv” célja, hogy több munkaóra vállalása kifizetődőbbé váljon. A vizsgált lépések között szerepel a túlórákra kivetett adócsökkentés és a juttatási rendszer átalakítása is – írja a Financial Times.
Az autóipar válságáról beszéltek a vállaltvezetők a Videoton konferenciáján Székesfehérváron. A kereslet visszaesése miatt szenved a legtöbb cég, amiben kulcsszerepe van az elektromos autók zuhanásának. Sinkó Ottó szerint "ma már egész Európa lett Európa beteg embere". A cégvezetők szerint a kontinens számos hibát követett el, amiben a legnagyobb az volt, hogy ráerőltetett egy iparágra egy trendet.
A lineáris televíziózás szerepe a médiapiacon csökkenni fog, ezért az RTL nemzetközi és hazai szinten is átalakulásba kezdett, a márkáikat olyan platformokra ültetik át, melyek jövőállóbbak a lineáris műsorszóró modellnél. Ennek a folyamatnak a kontextusában kell értelmezni az RTL+ streaming platform fejlesztését és a Bajnokok Ligája magyarországi közvetítési jogainak – viszonylag nagy visszhangot kiváltó – megvásárlását is. Európában médiapiaci konszolidációt tartanak szükségesnek, így Magyarországon is figyelik a lehetőségeket, ezzel párhuzamosan pedig fejlesztenek, és azt sem bánják, ha a következő időszakban kisebb lesz a profitjuk, feltéve, hogy cserébe gyorsul a transzformáció. Egyebek mellett ezekről a témákról, valamint a médiacsoport nemzetközi és magyar terveiről beszélt a Portfolio-nak adott páros interjúban Vidus Gabriella, az RTL hazai vezérigazgatója, valamint Elmar Heggen, a tulajdonos RTL Csoport operatív igazgatója, vezérigazgató-helyettese. Utóbbi szakembert arról is megkérdeztük, hogy a viszonylag korlátos piacméret és a nem éppen könnyű körülmények ellenére, miért olyan elkötelezettek Magyarország mellett.
Németország, mint a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság házigazdája, sportsikerekben és a gazdasági fellendülésben reménykedik, amelyet a szurkolók fogyasztásának növekedése hozhat, bár korábbi tapasztalatok szerint ez a hatás korlátozott lehet.
A ZEW gazdaságkutató intézet szerint a német üzleti hangulat jelentősen javult, elérve a 2022 februári, Ukrajna orosz megszállása előtti szintet, ami a német gazdaság erősödő növekedési kilátásait tükrözi.
Olaf Scholz német kancellár hétfőn Svédország, Dánia, Finnország, Izland és Norvégia kormányfőjével együtt további támogatást ígért Ukrajnának addig, ameddig kell. A német vezető azt is hangsúlyozta, hogy az orosz várakozások ellenére az EU és a NATO egységesebb Ukraja ügyében, mint valaha.
Eljárást indítottak a német hatóságok a Tesla elektromosautó-gyártó cég berlini üzeménél megrendezett tüntetés 76 résztvevője ellen, 23 környezetvédelmi aktivistát pedig őrizetbe vettek - közölte vasárnap a berlini rendőrség.
Provokatív, nyugati országokat és politikusokat is keményen kritizáló videót készített egy ukrán filmrendező, Mihailo Gyankanics, melynek lényege kifejezni, hogy szerinte, ha Ukrajna elesik, egész Európa orosz megszállás alá kerül. A videónak érdekes része, hogy a rendező szerint Ukrajna után Magyarországra jönnek először orosz csapatok. A felvételt számos ukrán blog megosztotta az X nevű nemzetközi közösségi portálon.
Nagyon úgy néz ki, hogy több hónapnyi tervezés után ma reggel megindult az orosz haderő Harkiv megye ellen. Még nem tudni, hogy pontosan mekkora területet akarnak elfoglalni az ukrán megyéből, de orosz vezetők régóta emlegetik egy „pufferzóna” létrehozásának szükségességét, illetve azt, hogy szerintük Harkiv „régi orosz város.” A megye és megyeszékhely mellett Szumi is veszélyben lehet.
Nagy-Britannia gazdasága 2024 első negyedévében jelentős, az elmúlt három év legnagyobb mértékű növekedést ért el, megszakítva ezzel a tavalyi második félévben kezdődött enyhe recessziót, ami pozitív lökést adhat Rishi Sunak miniszterelnöknek a választások előtt.
Ománban ült össze Amerika egyik legnagyobb ellenségével.
Elindul a Keleti Pajzs.
Arról is beszéltek, mit tehetünk ellene.
Nézzük, mi a helyzet a leggyorsabban változó szakaszon.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.